+36 20 321 7819

Egy nemrég publikált kutatás eredményei alapján, azon hölgyek, akik egy vagy több vetélésen estek át, és emelkedettek a gyulladásos labor-paramétereik, az alacsony dózisú aszpirin kezelés hatására nagyobb eséllyel esnek teherbe és hordják ki sikeresen a terhességet.

Milyen gyulladásos paramétert vizsgáltak?

A vizsgált pácienseket, akik már egy vagy több vetélésen átestek, a vér-vizsgálat során talált CPR értékeik alapján három csoportba osztották (a CPR egy, a májban termelődő fehérje, melynek szintje a szervezetben jelen lévő gyulladás esetén emelkedik). Jelen esetben a három csoport mindegyike a CPR normál tartományába esik (<5mg/L), tehát nem komoly gyulladásos eltérésekről beszélünk.

Kiknek segít az aszpirin kezelés?

A vizsgálat azt találta, hogy azoknál a hölgyeknél volt a legkisebb a terhesség sikeres kihordásának az aránya (44%), akiknek a CRP értéke magas (>1,95mg/L) volt és placebót kaptak. Ugyanakkor akik ugyanilyen magas CPR értékekkel bírtak és alacsony dózisú aszpirin kezelésben részesültek, a sikeres szülések aránya elérte az 59%-ot!

A másik két csoportban (közepes és alacsony szintű CPR) az aszpirin kezelés nem változtatott a kimenetelen.

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy előzetes vetélése(ke)n átesett hölgyeknél a CPR vizsgálatot (mely egy olcsó és egyszerű vérvizgsálat), érdemes elvégezni, és amennyiben a CRP szintje ezt indokolja, alacsony dózisú aszpirin kezelést indokolt indítani.

Fontos megjegyezni, hogy itt a maximum napi 100mg-os aszpirin dózisokról volt szó, nagyobb dózisú aszpirin kezelés a terhesség alatt nem ajánlott!

 

Forrás: medscape.com